Meglett a nyár első (legalábbis nekem első) körösözése is . Szerencsére most nem volt semmi probléma a buszozással, szépen repített a menetrend szerinti járat, pontosan 18.05-kor már ott csücsültem a csongrádi buszmegben és olvasgattam. Szórakoztató volt meggyőződni róla megint, hogy nem csak szegváron van meg az a bizonyos legalja, puruttya népség. Olyan arcok ültek mellettem, csajok böfögtek, suttyók röhögtek, áhh. Mák volt, hogy csak egy negyed órát kellett várni, és begördült Peti busza is. Zlat hívása is befutott, a könyvtár előtt vártuk be. Igazából el is indultunk vissza hozzájuk, mert mindketten táskával érkeztünk, és az este folyamán nem kívántuk a cuccot magunkkal cipelni. Lepakolás után jó kedvvel, poénok közepette slattyogtunk a Csemegi utca (ugye oda?) felé. Peti is egy rasszista paraszt, kiderült mikor szembe jött velünk egy hölgyemény xD “erről jut eszembe…” Végre megérkeztünk, ott volt már Ancsi, Dóri, Juci és Honfa, meg a két tündéri kis szőrgombóc. A két kis dög alaposan fárasztotta magát, és sziesztázott felváltva ottlétünk alatt. Ha jól emlékszem, a Szultán nevűvel játszottam rongybabásat
Egyszer meg a testvére szájába húztam a fülét xD Kicibáltunk pár ülő alkalmatosságot, és jól elvoltunk. Kis megjegyzés: gecimeleg volt, mindenki verejtékezett erővel xD. Érkezési sorrendben nem vagyok biztos, de asszem Adri jött meg legközelebb a faterral. Kis családi möggyszedés, kutyulietetés. Dóri közben elsuhant a buszmegbe a barátnőjéért, Heniért. A tűzrakási művelet érdekesre sikeredett, de végül a lángokurazlatniczki alágyújtott. Érkeztek még emberek, de ők valahogy aztán háttérbe is maradtak, aztán meg nem is tudom mikor, fel is szívódtak. Vbk közben csuszogatott a kannából, meg elhatároztuk, hogy rendelünk pizzát, és így Bazsit is magunk közé hozhattuk egy kis időre, ugyanis ő volt a futár. Elnyammogtunk, az idő pedig telegetett, egyre jobban besötétedett. Vodkakeverés, pakolászás, indulás. Felhágtunk hát a töltés tetejére, és cammogtunk előre. Jó kedvű volt a társaság, iszogattunk, sztorizgattunk. Odafelé a táv fel se tűnt, de visszafelé azért észrevettem
Na de ne rohanjunk előre. A múltban már megismert iszogatós lépcsőn helyezkedett el mindenki, és elkezdtük felélni a készleteinket. Mindenki jól elvolt, itt volt alkalmam egy picit többet beszélgetni Henivel, itt már jó kedve volt
Dorcit se kellett nyaggatni hogy kortyoljon
Volta érdekes témák, mostmár tudom, minden lányban van egy kis leszbikus hajlam, és azt is tudom miért kék az ég ( …:D irónia on )
Ki-ki végzett a saját adagjával, elindultunk a “Happy” (gondolom írásban így létezik
) felé. Az oda tartó úton tudtam meg, hogy Brigi végül bannolta a körösös témát, és inkább hazament. Kár, szerettem volna beszélni vele. A Happybe a csajok hamarabb bejutottak, mi még kint rostokoltunk a tömegben, de már távolról láttuk, hogy van valami történhetett, mert az egyik asztalnál körbegyűltek. Végre bejutottunk, és kiderült, hogy szegény Heninek picit sok volt a jóból, később aztán haza is kísérték. Találkoztunk pár ismerős arccal, összekevertem Cucu-t a bátyjával. A táncparketten meg majdnem licshangulat kerekedett xD. Sétáltunk egyet körbe a part mentén, és elmélkedtünk Petivel. Aztán hopp, egyszercsak vége lett az egésznek. Szépen vettük az irányt vissza Zlatiékhoz. A visszafelé vezető út valahogy hosszabbnak tűnt, kerestünk is egy kutat, ki ne száradjunk xD. Körülbelül 4kor értünk “haza”, és hamar el is aludtunk. Kövezzetek meg, de 6kor kipattant a szemem xD Olvasgattam egy picit, megpróbáltam visszafeküdni, de nem ment az alvás
Csekkoltam telón a buszmenetrendet, és láttam, hogy 8.20-kor van egy járat egészen Szegvárig. Nosza, fel is cuccoltam, körbenéztem a konyhában és a nappaliban is, de nem láttam senkit aki utamra eresztene. Így visszaballagtam Zlathoz és jól felkeltettem a mestert
Örült neki. A buszozás kellemes volt, végére értem a 3. kötetnek. Itthon pedig várt még egy kis halászlé
A Szultánnal játszottál rongybabásat
a Hektor volt a fittebb, ő lesz Ancsiék kutyusa (: és én is megírnám a történetet, de még nem telt el kellő idő, hogy nyugodtan fogalmazzak
Amúgy jó a muzsika a végén ^^ A Cucus sztorinál meg ott voltam
nagy volt!!
Szerző venicequeen1445 | július 15, 2011, 11:45ÁÁÁ szííí, minnyá javítom akkor
Szerző gabor5555 | július 15, 2011, 16:09Tényleg beszélgettünk többet? Miről?
)
Annyit még hozzátennék, hogy nem hazakísértek, hanem hazavittek! (Amiért a mai napig nagyon hálás is vagyok annak a srácnak, akit nem tudom hogy hívnak!
Szerző Heni | július 21, 2011, 12:28Biztos szeretnél erről itt és most beszélni?
Szerző gabor5555 | július 21, 2011, 14:41Nem tudom.
A leszbikus énemen kívül kikotyogtam mást is?
Szerző Heni | július 21, 2011, 15:01Háátőő
…maradjon örökkön örökké az alkohol mámorába xD
Szerző gabor5555 | július 21, 2011, 15:15